TrachtTag

Nemzetiségi nap az iskolában

Április 24-én hagyományőrző iskolai programunk keretében megrendeztük a TrachtTagot. Az idei tanévben az esemény kiemelt szerepet kapott, ugyanis Pilisszentiván ezen a napon ünnepelte a 300. születésnapját.

Az időjárás sajnos kicsit átírta a programtervet, ezért a kültéri programok helyett benti vetélkedőkkel, tánccal, kézműves foglalkozásokkal színesítették iskolánk pedagógusai ezt a napot.

Az alsó tagozatosok nemzetiségi táncos foglalkozáson vehettek részt a barkácsolás mellett.
A kézműveskedés keretein belül többek között a gót írással ismerkedtek, házi áldást és népviseletbe öltözött bábokat készítettek.

Felsőseink kékfestőztek, illatzsákot, szőlőfürt-képet és sváb parasztházat készítettek, valamint nemzetiségi kvízt oldottak meg.

A foglalkozások után mindenki ünneplőbe öltözött. Nagy öröm számunkra, hogy idén már három évfolyam tudta magára ölteni a hagyományos sváb népviseletet, iskolánk többi tanulója pedig ünneplőbe öltözött. Varázslatos volt, ahogy igazi nemzetiségi képet kapott a tér, melyet a mosolygós arcú gyerekek töltöttek meg.

Majd ezt követte iskolánk színvonalas műsora az aulában, mellyel méltó módon köszönthettük Pilisszentivánt 300. születésnapján.  

A műsorban 5.-6. évfolyamos lányokból álló kórustól hallhattunk sváb dalokat, mellyel a korábban megrendezésre került Biatorbágyi Regionális Énekversenyen ezüst fokozatot kaptak, valamint elnyerték a legszebb kiejtésért járó különdíjat. A felkészítést köszönjük Weintraut Borbála ének- és zongoratanárunknak, valamint Marlok Lúcia nyugdíjas kollégánknak.

Ezután a 6.-7. évfolyamosok rövid színdarabját láthattuk, amely az 1724. április 23.-24.-ei betelepülést mutatta be. A felkészítő tanárok (Bakos Zita, Ágoston Andrea, Lukácsi-Feigl Zsuzsanna) lelkiismeretes munkájának, valamint a gyerekek lelkes együttműködésének eredménye köszönt vissza a színpadról.


Megérkezett hozzánk a Wanderschlüssel is csodaszép vándorládájában. A tavalyi évben elindított projekt a 300 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztet minket.

Ebbe helyezhettük el az egyes évfolyamok által készített alkotásokat:

  • az 1. évfolyam tanulói Glück Auf! címmel a bányászat témakörét dolgozták fel
  • a 2. és 6. évfolyam Schwäbische Küche címmel recepteket gyűjtött, melyek közül néhányat iskolánk tankonyháján el is készítettek
  • 3.-os és 7.-es diákjaink Unser Dorf címmel készítettek tablót
  • a 4. évfolyam alkotása sváb ünnepeinket mutatja be
  • ötödikeseink a szentiváni népviselet darabjait vették számba
  • végül a 8. évfolyam tanulói Unsere Vergangenheit címen többek között Karátsonyi grófról és a rózsaesküvőkről is megemlékeznek tablójukon.

2024.04.26.

Tetszett a bejegyzésünk?